2. Átállás távirányító üzemmódból

Sokan úgy vélik, hogy az új média és a televízió hasonlóak, mert mindkettő esetében képernyőről van szó. Ezzel az állítással az tény marad figyelmen kívül, amely az új médiát meghatározza, mégpedig az interaktivitás. Korábban a televízió esetében passzívan sodródtunk az eseményekkel, függve a műsorszórástól, ’couch potato’ (kanapékrumpli) életmódban.  A televízió sokáig úgy működött, mint egy elektronikus tábortűz, hiszen köréje gyűlt a család a nappaliban és ez a tevékenység összehozta (ha csak egy műsor erejéig is) a családot-vagy legalábbis egy szobába hozta őket. Ebből fakadóan a televíziózás kezdetben közösségi élmény volt, hiszen a nappaliban állt a család egyetlen televíziója. A fejlett országokban azonban időközben megjelent a második, majd számos helyen a harmadik készülék is, így a tévézés lassan individuális tevékenységgé vált.  Igaz, hogy az internet elterjedésével háttérbe szorult a TV jelentősége, mégsem beszélhetünk a televíziózás végéről: a legújabb fejlemény a nagyon nagy és nagyon kicsi képernyők megjelenése. Míg a nagyméretű LCD és plazma tévéktől azt várják, hogy ismét összehozza az embereket, addig a laptopokon és mobiltelefonokon (bővebben a II/3. fejezetben) nézhető műsorok kapcsán arra számítanak, hogy „azok éppúgy individualizálni fogják a televíziózást, mint ahogy a „zsebrádió-forradalom” individualizálta a rádiót.”[1]

Mint említetem a leglényegibb változás a TV estében (is) az interaktivitásnak tudható be.  Az egyre szélesebb – és valószínűleg egyre inkább specializált szolgáltatásokból összeálló – tartalom-kínálat egyre inkább a felhasználót teszi a „műsor” végső szerkesztőjévé. Vajon a hatalmas tartalomválaszték mellett érvényesül-e még az egyidejűség meggyőző ereje? De nemcsak a műsor egésze, hanem az egyes „műsorszámok” végleges tartalma is a felhasználó döntésétől függ: a digitális televízió lehetővé teszi, hogy a néző határozza meg a közvetítés kamera-állását, a hálózati vitafórumok tartalma pedig teljes egészében a felhasználók párbeszédeiből jön létre. Az interaktivitás eredményeként a média tartalom személyre szabott tartalommá, a médiafogyasztás passzív szórakozásból aktív tevékenységgé válik. Egy digitális csatorna mellé az adott frekvencián nem csupán újabb és újabb csatornák modulálhatók, hanem kiegészítő digitális tartalmak is az adott tévéműsorhoz (amelyek opcionális jellegűek), valamint olyan lehetőségek is felkínálhatók, amelyekkel beavatkozhatunk a folyamatba, illetve befolyásolhatjuk azok megjelenését a képernyőnkön. Így kiléphetünk (ha akarunk) a passzivitásból, és magunk is befolyásolhatjuk, mit nézünk, így a technológia e szintje aktív felhasználóvá avanzsált bennünket.  Ezen okból származik az interaktív televízió kifejezés. (Tanner, 2006)

A II./2.1. ábrán[2] a digiTV szolgáltatások keresletének becslését láthatjuk a magyar fogyasztók szemszögéből.

Levonhatjuk azt a következtetést, hogy az előző évben a fogyasztók nagy százaléka szívesen fogadja a többletszolgáltatásokkal járó digiTV-t, ám csak töredéke lenne hajlandó ezért pluszban fizetni is. Például a két legnépszerűbb lehetőségért a fogyasztók csupán negyede fizetne többletköltséget, és innen kezdve úgy csökken a fizetési hajlandóság, ahogy haladunk a kevésbé vonzó szolgáltatások felé. 15 % fizetne több csatornáért és csak 6% finanszírozná az interaktív hálózati játékokat. Ettől függetlenül a hasznosság szempontjából pozitívnak ítélhető a digitévé jövőképe.

Beteljesedik az a folyamat, amelyben a tömegkommunikációnak a közös médiaélményen alapuló közösségteremtő ereje egyre csökkent, ugyanakkor a média olyan interaktív fórummá válhat, amely a közösségteremtés új minőségét jelentheti. Mint ahogy azt a fejezet címe is sejteti, felálltunk a TV elől (legalábbis kezdünk átkászálódni a TV előtti kanapéból a számítógép előtti kanapéba) és kezdünk egy magasabb és önállóbb sebességbe kapcsolni az internet segítségével. A Média- Galaxis című könyvből megismerjük azokat az okokat, amelyek mintegy 50 évre odaszegeztek bennünket a televízió elé kezünkbe adva a távirányítást. Különböző interjúkra alapozva azt mondhatjuk, hogy azért néz(t)ünk TV-t, mert:

·         érdekes, izgalmas,

·         információkhoz jutunk a világról,

·         szórakoztat,

·         leköti a figyelmet,

·         nincs más tennivaló,

·         megszoktuk,

·         beszédtémául szolgál,

·         elfelejtkezünk a saját problémáinkról,

·         és ha már úgyis be van kapcsolva, meg persze mások is nézik, akkor hát miért ne.

Ezek a kijelentések még helytállóak voltak a 20. században, viszont az új évezred kezdetén a tv szerepét átveszik az új médiumok, átadva a felhasználónak nemcsak a táv-, hanem a tényleges irányítást is. A fent említett jellemzők, az internet esetében más megvilágítást nyernek. Immár az emberek nemcsak megfigyelői a folyamatnak, hanem aktív résztvevői és alakítói, bár Frank Bondi, a Vivacom volt elnöke szerint a TV-nek a passzivitásában rejlik a szépsége. A net esetében nemcsak az ölünkbe kapjuk az információt (és azt elhisszük vagy sem), hanem rákényszerít bennünket arra, hogy mi magunk járjunk utána a minket érdeklő kérdéskörnek. A családok épp úgy kapcsolónak (vagy fognak kapcsolódni) az internethez, mint ahogy az előző kor nemzedéke kapcsolódott a televízióhoz- a készüléket sokszor egész napra bekapcsolva hagyták, a háttérben működött.

 A kutatások arra utalnak, hogy a televíziózás leginkább a fiatal nézők körében apad (1996-ról 2001-re 12 órával rövidült a tévénézésre fordított idő személyenként). A Jupiter Communications és a KidsCom Company által nemrég végzett kutatásból azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a válaszadók 40%-a az internetezés miatt néz kevesebbet tévét, és 92%-a tartja szórakoztatóbbnak a világhálót, mint a tévét. (Tapscott, 2001)

A II/2.2. ábrán[3] az Index és a Forsense kft. által végzett kutatás eredményét látjuk,melyből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az internetezés elsősorban a tévénézéssel töltött időt befolyásolja.

Míg az internetezők 114, a nem internetezők 151 percet néznek tévét naponta. A nem internetezők valamivel több, mint fél órával többet tévéznek, az internetezők átlagosan közel két órát interneteznek naponta. A rádióhallgatással és az újságolvasással töltött idő tekintetében nem jelentős a különbség a digitális szakadék két oldalán állók között. Ezzel szemben a Nielsen végezte amerikai felmérésben is a legfontosabb következtetés, hogy az amerikaiak egyre több időt töltenek internetezéssel, ezzel párhuzamosan pedig csökken a tévé előtt eltöltött órák száma. A kutatás alátámasztja azt is, hogy a fiatalok használják legtöbbet az internetet, a 18-34 év közöttiek naponta 145,4 percet töltenek el a világhálón, 65 év felett ez 48,1 percre csökken. A Jupiter Research és az Ipsos készített egy másik felmérést, mely szerint a fiatalok sokkal könnyebben szoknak át a tévénézésről az internetezésre. A kutatásban 18-24 éveseket vizsgáltak, az eredmények azt mutatták, hogy ők hetente két órával többet töltenek a világhálón, mint a tévéképernyő előtt. A 25-44 évesek a felmérés szerint nagyjából ugyanannyi időt töltenek tévézéssel, mint internetezéssel, 45 év felett viszont még mindig a tévé a sláger. "A fiatalok ritkán használnak egyszerre csak egy médiumot. Leggyakrabban internetezés közben a tévét is bekapcsolják, vagy zene szól a háttérben"[4]

  

A televízió csak átalakul, nem tűnik el, csupán az a merev, egyirányú média tűnt el, amely előre ütemezett műsorokat szórja a nézőkre. Televíziós műsorokat három platformon juttatnak el a nézőkhöz: földfelszíni és műholdas sugárzással, illetve kábelen keresztül, ám jó néhány éve megkezdődött mindhárom digitalizálása. 1997-ben igen divatos lett a tartalomszóró technológia, vagyis webes műsorszórás, ami valójában annyit tesz, hogy nem mi keressük meg az információt, hanem a képernyőre „szórják”. Már megjelent olyan képernyőkímélő szoftver, amely a tartalomszóró technológiát használva személyre szabott híreket és információt jelenít meg a képernyőnkön, amikor az „off” üzemmódban van. Ez a technológia nem a közvetítéshez való visszatérés, hanem az internet sokszínű jellegének egy része. Idővel a webes műsorszórás, beleértve az élő televíziós műsorok közvetítését, beleolvad az internetbe. Ezt olvasva nem szabad azt a téves következtetést levonni, hogy az internet egy újabb tévécsatorna lesz, csupán arról van szó, hogy a műsorok tároltak lesznek a valós idejű közvetítés helyett. A tárolt hozzáférés esetében a felhasználó kedve szerint választhat a tárolt műsorszolgáltatásból (komédia, hírek, zene, film, stb.…), akkor, amikor neki megfelel, míg a valós idejűnél az emberek az esemény ideje alatt férnek hozzá a tartalomhoz (sportesemény, választás). A televíziós programok időzítését a saját időbeosztásunkhoz fogjuk tudni igazítani, így nem szab gátat terveinknek sem a csatorna önkényes műsorbeosztása, sem a minket zavaró reklámok kiiktatás műsortárunkból. Levonhatjuk azt az igen egyszerű következtetést, hogy egy teljesen újfajta beszélő képdobozt kapunk, ami az internetre épül, de „nem a web változik tartalomszóró médiává, hanem a tévé kerül át a tartalomletöltő technológia világába.”[6]

A digitalizációról ma még inkább többet beszélnek, mint amennyire a téma aktuális. A teljes digitális átállás (vagyis a teljes analóg műsorsugárzás beszüntetése) eddig egyedül Németországban (Berlin-Brandenburg tartományban) történt meg. Máshol (pl: UK, USA) már 1998-ban megkezdődött a digitális műsorszórás; ezekben az országokban párhuzamosan sugároznak analóg és digitális jeleket. Magyarországon a televízió-műsorok kísérleti jellegű digitális sugárzása 1999-ben kezdődött, de a teljes átállást 2012-re tervezik.

2.1 Hatása az emberi kapcsolatokra

A modern technika kecsegtetését úgy követjük, mint őseink a vadon hívását, annyi különbséggel, hogy már nem az életben maradásról, hanem a minél királyibb kényelemről van szó. Gondoljunk csak bele régebben a családok, közösségek mennyi időt töltöttek együtt, például csuhét hántottak a tűz körül és történeteket meséltek egymásnak. Szerényebb körülmény volt, mégis ebben rejlett a varázsa. Ezt az „élményt” adta vissza a 20. századnak a tévé. A társasági élet eszköze, hiszen lehetett csoportosan nézni, beszédtémát szolgáltatott, ugyanakkor információforrásként is szolgált (hogyan öltözködjem, viselkedjek…), valamint segített egy fantáziavilágot kialakítani, ahová lehetett menekülni a való élet unalma elöl… és mindezt egy elektronikus tábortűz körül. Hát milyen meghitt. Na, igen. Persze, most ebben a fejezetben nem ezt szeretném taglalni, hogy mennyi pozitív illetve negatív hatást zúdított az emberiségre a TV (volt bőven a mérleg mindkét nyelvén), hanem arról, hogy milyen következményei lehetnek a fotelból való két lábra állásnak a homo digitalisra, vagyis a modern kor emberére. És még egy ’na, igen’. Hogy miért? Rendben van, hogy felálltunk a tévé előtti kanapéról, de csak annyi időre, míg átültünk egy vadi új kanapéra, egy vadi új képernyő elé.  A számítógépezés pedig egyáltalán nem tűnik tőlünk idegennek, sőt egész természetes, hiszen hasonlít a tévénézéshez, azaz az elmúl 40-50 évben életünket döntően meghatározó társas élményhez. Na de ne térjünk el a tárgytól. Szóval jött a digi tévé, és mi válogathatjuk a műsort, azt is akkor, amikor mi akarjuk, jött a digi játék, digi zene, digi sport, digi világ… hm, és hol van benne az ember? Hát ez az, ő a homo digitalis, aki jó érzi magát ebben a környezetben, vagy legalábbis eligazodik a modern kor dzsungelében.  Azzal, hogy a tévénézés új platformokon nyugszik, megtartotta a nézőközönség java részét, hiszen még mindig fontos médiumnak tartja a TV-t, csak arról van szó, hogy már lehetőségünk van kiegészíteni ezt a tevékenységet.  Bármely adott este közel 80 millió amerikai nézi a televíziót. Az átlag amerikai háztartásban naponta több mint 6 órán keresztül be van kapcsolva a tévékészülék, és ez a szemkontaktus és a beszélgetés csökkenésével jár. A számítógépek és azon keresztül elérhető virtuális világ(ok) a közvetített élmény egy újabb dimenzióját nyitották meg.

 Tudjuk, hogy a mi kezünkben van az irányítás. A televízió a közösségteremtés pozitív eszköze volt, hiszen összehozta a családokat (együtt nézték a műsorokat), beszédtémául szolgált az emberek között, és azzal szemben, hogy sokan úgy vélték, hogy elmagányosodást okoz, és irányítja személyes viselkedésünket, mégsem hatott igazán negatívan ránk. Inkább felkészített bennünket, az előttünk álló forradalmibb változásokra. Azzal, hogy most már mi szabjuk meg, mit és mikor nézünk - vagyis saját és környezetünk időbeosztásához igazítjuk az általunk használt szórakoztatási eszközöket-, ezzel megnyertük azt az időt is, amit egymásra fordíthatunk. Rohan a világ, és ehhez szükség volt olyan innovatív technikák kifejlesztése, amivel megtarthatjuk a szabadságunkat. Bárhol felhívhatjuk szeretteinket, bárhol kapcsolatba léphetünk velük különböző eszközök segítségével, bárhol elvégezhetjük munkákat (pl.: laptop segítségével), bárhol társaságra találhatunk az interneten is, és ami a lényeg, hogy bármikor. Ez az az időtényező, amit kaptunk a kényelmi digitális technológia birtoklásával. A homo digitalis az idő és tér szabadságát kapta meg az új évezredben. Kapcsolataink ugyanúgy fenntarthatók most is, mint korábban, csak a módja változott meg.

Oldal: Átállás távirányító üzemmódból
A homo digitalis kora - © 2008 - 2024 - homodigitalis.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat